Esztergom története

A város területe már a prehisztorikus időkben lakott hely volt. A római időkben Salvio Mansio néven település állt itt. A rómaiak Solva néven castrumot építettek itt, a limes része volt. A 960-as években Géza fejedelem új, állandó székhelyének Esztergomot választotta. Itt született Vajk, azaz Szent István király, akit itt is kereszteltek meg. István uralkodása óta érseki székhely. A várhegyem építette fel hazánk legelső székesegyházát, amit nevelőjéről Szent Adalbert-templomnak nevezett el. A középkori Esztergom több önálló egységekbe szerveződött. A királyi várost rengeteg külváros vette körül. Itt működött a 13. század elejéig az ország egyetlen pénzverdéje. A 12. században a városban megfordult többek között II. Konrád német császár, VII. Lajos francia király és Barbarossa Frigyes német-római császár. Imre király 1198-ban az érseknek adta a várost. 1242 telén a tatárok a várost lerombolták, de a fellegvárat nem tudták bevenni. A tatárjárás után a királyi udvar előbb Visegrádra, majd Budára költözött. 1301-ben Esztergomban kapott magyar koronát Károly Róbert. A trónviszályok alatt a város többször is gazdát cserélt.

A 15. században vallási és kulturális központ volt. Gyakran fordultak meg itt királyi vendégek és Európa-szerte ismert tudósok, művészek. 1543-ban elfoglalta a török, az Oszmán Birodalom végvára, az Esztergomi szandzsák központja lett. A tizenötéves háború idején Karl Mansfeld csapatai báró Cseszneky Mátyás magyar huszárainak segítségével visszafoglalták, de 1683-ig – végleges felszabadításáig – többször gazdát cserélt, az egymást követő ostromok során majdnem az egész város elpusztult, elnéptelenedett.

A kurucok hatheti ostrom után, 1706. szeptember 16-án, Rákóczi személyes vezetésével foglalták el a várat.

1708-ban visszakapta szabad királyi városi rangját. A török hódításkor elmenekült érsekség csak 1820-ban tért haza. 1822-ben kezdték építeni a bazilikát, melyet 1856-ban szenteltek föl.

Az 1848-as szabadságharc alatt Kossuth Lajos és Széchenyi István is megszálltak a városban. 1849. április 16-án a magyar sereg itt is győztes csatát vívott az osztrákokkal.

1876-ban törvényhatósági jogú városi jogai megszűntek, és rendezett tanácsú városként, szabad királyi városi címmel, betagolták Esztergom vármegye szervezetébe. Ezt azzal indokolták, hogy lélekszáma nem érte el a 15 ezer főt, és gazdasága sem volt elég erős. 1895-ben átadták a Budapest–Esztergom vasútvonalat. Ugyanebben az évben, szeptember 28-án nyílt meg a Mária Valéria híd is Esztergom és Párkány között, és ebben az évben egyesült véglegesen a város három szomszédos településsel (Víziváros, Szenttamás, Szentgyörgymező).

A trianoni békeszerződés után elveszítette vonzáskörzetének nagy részét. 1919-ben cseh légionáriusok lerombolták a Mária Valéria hidat, amelyet csak 1927-re sikerült újjáépíteni. Az ideiglenesen egyesített Komárom és Esztergom vármegyéknek 1923-tól Esztergom lett a székhelye. A harmincas években feltárták az addig a föld alatt fekvő várat, artézi fürdőket építettek, kedvelt idegenforgalmi célponttá tették Esztergomot. A második világháborúban, 1944-ben visszavonuló német csapatok felrobbantották a híd három középső nyílását. A szovjetek 1944 december 26-án foglalták el. A város hivatalosan az 1950-es megyerendezésig, ténylegesen azonban 1952-ig maradt megyeszékhely, mivel a megyei tanács végrehajtó bizottsága csak ekkor tudott Tatabányára költözni. Több megyei intézmény azonban, mint például a megyei földhivatal, a levéltár, a megyei börtön és az 1980-as évek végéig a megyei bíróság is Esztergomban maradt. Az 1950-es években katonavárosként emlegették. Fél évszázados roncsaiból 2001-re ismét újjáépült a Mária Valéria híd. A híd megint összekötötte a várost történelmileg kialakult vonzáskörzetével. Regionális vezető szerepét tovább erősíti a 2003-ban megalakult Ister-Granum Eurorégió, amely nagyjából a régi Esztergom vármegyét, és Hont vármegye egyes részeit, területét öleli fel.